Nemzetiségi gasztrofesztivált – Ruszin pince napot rendezett az elmúlt hétvégén a szikszói pincesoron a szikszói ruszin kisebbségi önkormányzat. A közösségépítő rendezvényen- amely a Szikszó30 programsorozat része volt – Szikszó polgármestere Füzesséri József bejelentette: 22 milliós beruházással, parkoló építéssel segíti az önkormányzat a szikszói görög katolikus közösséget. A polgármesteri alapjából pedig 1 millió forinttal támogatja a templom belső fejlesztését.

2017 szeptemberében avatták fel Szikszón a görög katolikus egyházközség Legszentebb Istenszülő Születése Templomát, amelynek alapkövét még 13 évvel ezelőtt rakták le. Az adományokból, püspökségi, kormányzati és önkormányzati támogatásból létrejött épület 180 millió forintból készült el. A szenteléskor Moldván Tibor  a görög katolikus egyházközség parókusa a csodák templomáról beszélt, hiszen a görög katolikus közösség kitartásának, hitének, a támogatók segíteni akarásának köszönhetően épült meg a templom.

Füzesséri József Szikszó polgármestere a nemzetiségi gasztrofesztiválon arról is beszélt: mennyire fontos egy város életében az, hogy olyan összetartó közösségek működjenek, mint Szikszón a ruszin kisebbségi önkormányzat és a görög katolikus egyházközség. Az önkormányzat a kezdetektől segítségére volt a közösségnek a templom építésben és a tovább haladásukat ma is fontos szempontnak tartja. Ezért is tervezte be az önkormányzat a fejlesztési beruházások közé a templom szomszédságában, a Temesvári utca felőli parkoló megépítését, amely nyár végére készül el. A polgármesteri alap 1 millió forintos támogatását pedig a templom további belső fejlesztésre ajánlotta fel.