Az Encsi Rendőrkapitányság egy-egy felelőtlen járművezető által elkövetett szabálysértés, bűncselekmény ismertetésével kívánja felhívni a figyelmét az esetlegesen bekövetkező súlyos következményekre.

A napokban Vilmány településen történt olyan komolyabb baleset, amelyben az alkoholfogyasztás játszotta a főszerepet. Egy helyi illetékességű személy Vizsoly irányából, a község főútján vezette ismerőse gépjárműjét – a megengedett sebességhatárt, 50 km/h-t túllépve – amikor egy balra ívelő útkanyarulatból kiérve elvesztette uralmát a jármű felett. Az autó először jobbra, ezután balra sodródott, majd a menetirány szerinti bal oldali vízelvezető árokba hajtott, ahol tovább sodródva végül egy betonhíd falának ütközött. 

A sofőrt – aki a jármű jobb első ülésén helyet foglaló utas elmondása szerint is – erősen ittas volt, súlyos sérülései miatt Miskolcra, a Megyei Kórházba szállították. Az említett utas szintén olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy esetében is kórházi kezelésről kellett gondoskodni. A mentési tevékenységben a katasztrófavédelem munkatársai is segítséget nyújtottak a rendőröknek, akik az autóban a korábbi italozásból származó egyik sörösüveget is megtalálták.

Tekintettel arra, hogy a jármű a balesetben olyan mértékben rongálódott, hogy további biztonságos közlekedésre alkalmatlanná vált, munkatársaink a helyszínen bevonták annak forgalmi engedélyét. A sofőr ellen büntető feljelentés készült súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Mivel vezetői engedéllyel sem rendelkezett, a későbbiekben ellene engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt is eljárás kerül lefolytatásra, továbbá a sofőr és az utas is közigazgatási hatósági eljárás keretében felelhet majd a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. Rajtuk kívül a jármű tulajdonosa is büntetőeljárásra számíthat járművezetés tiltott átengedésének vétsége miatt, tekintettel arra, hogy olyan személynek adta át az autót, aki ittas állapotban volt, és vezetői engedéllyel sem rendelkezett.

Ismételten felhívja az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság figyelmét a közlekedési szabályok fokozott betartására, amelyek nem csupán a járművezetőkre, de a közlekedés valamennyi résztvevőjére (gyalogosokra, kerékpárosokra stb.) vonatkoznak.

Az ittas vagy bódult állapotban vezetők nagy számára tekintettel hangsúlyozzák ki különösen, hogy az alkohol és egyéb bódító/kábító hatású szerek fogyasztása már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki (észlelési idő növekedése, reflexek tompulása, szemmozgató izmok lassulása stb.), melyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetők össze. Ilyen állapotban semmiképp ne vegyenek részt a közúti forgalomban, hiszen mindenkit épen, egészségesen várnak odahaza.

- Hirdetés -